Bevezetés a GEM kurzusba
Hogyan maradj produktív és motivált?
Kedves Tanulóm!
Nagyon örülök annak, hogy részt veszel a kurzusomon, és egyben gratulálni is szeretnék, hiszen ezzel már megtetted az első lépést saját magadért, melyet a legtöbb ember sosem tesz meg.
A kurzus összeállítása során sokat gondolkodtam, hogy mit és hogyan adjak át, és végül úgy döntöttem, hogy a valódi tudást és módszereket fogom átadni, pontosan úgy, ahogy én is csináltam. Nem fogok könnyíteni, nem akarom, hogy bárki is aki nálam tanul beérje kevesebbel. Az angolban ugyanis nincs középszer – vagy tudsz annyira, ami a céljaid megvalósításához elég, vagy nem. Én pedig a végletekig fogok menni utánad, hogy a Program végén Te is azt mondhasd: „Tudok angolul”.
A sikerhez azonban Te is kellesz!
A módszer, amit meg fogsz tanulni, nem szokványos, és lehet, hogy néhány dolgon (ideértve a szokásaid és a gondolkodásod) változtatnod kell majd. Éppen ezért arra kérlek, hogy mielőtt elkezded a modulokat vizsgáld meg, mennyire vagy tanítható. Mennyire vagy nyitott az új információkra és hajlandó megtanulni új dolgokat, valamint a legfontosabb: mennyire vagy hajlandó elfogadni a változást az életedben?
Ha azt szeretnéd, hogy az életed megváltozzon, meg kell változtatnod az életed! Nem várhatsz és csinálhatod minden nap ugyan azt, ugyan úgy. Senki sem tud változtatni helyetted, csak Te magad. Egy kínai mondás szerint az a személy őrült, aki mindig ugyan azt csinálja, de mégis más eredményt vár. Ha meg szeretnéd változtatni az életedet, akkor meg kell változtatnod a gondolkodásod, és a szokásaid. Senki sem fog megmenteni vagy megoldani a kihívásaid, de Neked is minden adott ahhoz, hogy segíts magadon – a siker kulcsa Te magad vagy!
Az újdonság mindig kellemetlenséggel jár. Bármibe is fogsz, minden új dolog hozhat szorongást vagy kisebb-nagyobb akadályokat. Ennek tudatában kell lenned, mikor csinálod a kurzust, hiszen nagy valószínűséggel rengeteg új információt és egy egész új gondolkodásmódot fogsz megtanulni. Mégis arra kérlek, hogy folyamatosan ügyelj, hogy száz százalékban nyitott legyél, fogadd el az információkat, majd alkalmazd őket, és vond le a saját tanulságaid.
„Az emberek nagy része nem kíváncsi a valóságra. Nem nyitottak, mert az felszínre hozná a gyengeségeiket, inkább megmaradnak középszerűnek és hatalmas egójukkal agresszívan védekeznek minden kritika ellen. Az illúziót részesítik előnyben a valósághoz képest. A szkepticizmus a fejlődés halálos ellensége” – Napoleon Hill. A legtöbb ember azért bukik el, mert vagy kapásból elutasítja az új, számára ismeretlen információkat, vagy mert kis sem próbálja, vagy egy próbálkozás után feladja, miután nem sikerül neki úgy, ahogy szeretné, és nevetséges kifogásokra alapozva meggyőzi magát, hogy „ez is biztos hülyeség”, és visszatér a régi életéhez, gondolkodásához és módszereihez. Amikor majd csinálod a kurzust ennek tudatában kell lenned, és tudatosan figyelni a saját hozzáállásodra.
Sok esetben a gyakorlatok, amiket átadok egyszerűnek fognak tűnni, és szinte néhány perc alatt megtanulhatóak, a hangsúly viszont a rendszeres gyakorláson van.
Cavett Robert meghatározása szerint „karakteres ember az, aki akkor is kitart a döntései mellett, és folytatja a munkát, mikor a kezdeti lelkesedés már rég elmúlt”. Az angol nyelv magasszintű elsajátításához a jelenlegi szintedtől függően sok esetben hónapokra vagy akár 1-2 évre is szükség lehet. Soknak hangzik? Ha visszagondolsz mondjuk 2 évvel előbbre, akkor úgy tűnik, mintha ez a 2 év 1 perc alatt elröppent volna. Közben azonban rengeteg idő eltelt, amit, ha megfelelően használtál fel, rengeteget fejlődtél. Ugyan ez igaz a mostani helyzetedre is: ha a most következő 1-2 évet az életedből megfelelő céltudatossággal és rendszerrel éled, akkor a kezdeti sikereken túl mély és átfogó fejlődést érhetsz el. Az, hogy mikor 1-2 év múlva hol leszel, csak és kizárólag rajtad múlik.
A program során végig kell dolgoznod, úgy, ahogy én mondom. Ha kifogásokat keresel, ellustulsz, el fogsz bukni, ezt garantálom. A tanulási fázisban pedig ha kiesel a rutinból, mész vissza oda, ahonnan indultál. Ezért marad a legtöbb ember élete végéig újrakezdő. Van azonban egy jó hírem: ha már jól beszélsz angolul, akkor már nem kell aktívan tanulnod, elég használnod olyan dolgokra amit szeretsz, és hátra dőlhetsz. Csupán bizonyos időközönként egy kis szókincsbővítésre lesz szükséged. Ide azonban el kell jutnod. A precíz kiejtést, nyelvtant és természetességet nem adják ingyen, de nem is olyan nehéz elérni mint ahogy sokan állítják.
A technikák és információk, melyeket megosztok veled hasonlítanak a sporthoz: gyakorolni kell, rendszeresnek kell lenni, és fektetni kell a fejlődésedbe. Ha például életedben először elmész focizni és az első lövésednél még a kaput sem találod el abbahagyod? Elmondod mindenkinek, hogy a foci hülyeség és többet nem mész? Valószínűleg nem, hanem keményen edzel, hogy jobb lehess, és néhány év múlva már akár profi meccseken is megállod a helyed. Ugyan ez az elv igaz mindenre, amiről én fogok beszélni. Ha hajlandó vagy gyakorolni és magadba fektetni garantálom, hogy rengeteget fogsz előre lépni.
Figyelj folyamatosan tehát arra, hogy karakteres és tanítható legyél. Ezt hívják úgy, hogy alázat. Enélkül nem fog menni.
Kicsit úgy kell elképzelned a mostani helyzeted, mint a Mátrix című filmben, mikor a főhőst választás elé állítják. Választania kell, hogy a kék vagy a piros kapszulát szedi be. Ha a kéket választja, akkor minden megy tovább, úgy ahogy régen, és elfelejti, hogy valaha is megkapta ezt az ajánlatot. Ha viszont a pirosat választja, akkor hozzáférése lesz a teljes igazsághoz, minden olyan információhoz, ami az átlagember számára ismeretlen és elfogadhatatlan. Te melyik kapszulát választanád? Ezen a ponton a legtöbb ember azt mondja, hogy a pirosat. Kérlek viszont arra, hogy vizsgáld meg, hogy komolyan is gondolod-e ezt?
Ha megkérdezném, hogy mit vagy hajlandó feladni, vagy feláldozni azért, hogy elsajátítsd az információkat, melyekkel megváltoztathatod az életed, akkor azt kell válaszolnod, hogy bármit, amire szükség van. Amíg nem ez a hozzáállásod, és nem vagy készen feláldozni a szokásaidat, gondolkodásodat, hiedelmeidet, az idődet és a pénzed saját magadért, sosem fogod kihozni a maximumot magadból. Ha kifogásokat keresel, már most azon gondolkodsz, hogy hogyan NEM fog beleférni az életedbe az amit kérek, inkább kérd vissza a pénzed már most, és búcsúzzunk el egymástól. Viccen kívül. Ha viszont eldöntötted, hogy hajlandó vagy százszázalékos nyitottsággal belevágni eddigi életed talán legátfogóbb és legjövedelmezőbb önfejlesztő útjába, akkor én mindenben támogatni foglak.
Mit fogsz tehát megtanulni a GEM kurzus elvégzése során? Egy olyan módszert, melynek célja, hogy az angol nyelv tanulásából egy jó szokás alakuljon ki, megszeresd és megtanuld elhinni, hogy meg tudod csinálni. Csak akkor tudsz magas szintre jutni bármiben is az életben, ha minden nap foglalkozol vele. Az órára készülünk és megírjuk a házi feladatot nem működik! Fontos, hogy a kurzus során NE érezd magad feszélyezve, ez nem egy iskola. Csak és kizárólag magad felett kell győzelmet aratnod azáltal, hogy a kontraproduktív érzéseket legyőzve teljesíted az elvállalt feladatokat.
Néhány hét elteltével az agyad meg fogja szeretni az új tevékenységet (ez pszichológiailag bizonyított), és szinte kérni fogja, hogy angolozz. Ezt az állapotot hívjuk belső motivációnak, de azt is mondhatnánk, hogy angol tanulás függő leszel, mert érzed majd, hogy egyre jobban megy, és még többet akarsz majd. A kurzus célja, hogy eljuttasson ebbe az állapotba, ahol szereted az angol nyelvet és határozott céljaid vannak, amikért teljes hittel tudsz dolgozni, mert tudod, hogy képes vagy rá. Mindemellett természetesen a leghatékonyabb sorrendben kapod meg a leghatékonyabb feladatokat, hiszen „nem a gyakorlástól leszel tökéletes, hanem a tökéletes gyakorlástól leszel tökéletes” – Kevin Trudeau. Ha rosszat gyakorolsz, akkor sosem tanulsz meg jól angolul, ez viszont a GEM-nél nem fordulhat elő. Készen állsz tehát a kezdésre? Mert én már nagyon várom, hogy a Te sikersztorid posztolhassam.
határozd meg a célod!
Az élet bármely területén a siker és a bukás közti különbséget jelenti, hogy van-e célod. Kérlek gondold át magadban, hogy mi a célod az angol nyelvvel és mit szeretnél elérni? Olyan célt válassz, ami elég nagy ahhoz, hogy izgatottan érezd magad, de elég kicsit ahhoz, hogy hinni tudj benne. Ezután írd fel ezt a célodat kézzel egy papírra vagy nyomtasd ki, és tedd ki legalább egy olyan helyre, ahol jól látod, és minden nap eszedbe juttatja, hogy foglalkoznod kell az angol nyelvvel. EZ A LÉPÉS KÖTELEZŐ!!!
Azt javaslom továbbá, hogy minden nap tegyél valamit a célod eléréséért, ami ebben az esetben a rendszeres gyakorlást jelenti. Érdemes a kezdetekben reggel (akár korábban felkeléssel) letudni a gyakorlást, mert estére mindig elfáradsz és el fogod napolni, ami a lehető legrosszabb dolog, amit tehetsz. Ahogy a mondás tartja, „tomorrow never comes”, azaz, ha egyszer valamire azt mondod, hogy „majd holnap”, valószínű sosem fogod befejezni. Ismételten szeretnélek emlékeztetni, hogy csak akkor leszel sikeres, ha tényleg megcsinálod a napi feladatokat.
NAPI RUTIN Kialakítása
Ahogy említettem minden nap konzisztensen kell tenned azért, ha folyamatosan fejlődni szeretnél. Nincsen olyan, hogy stagnálás, vagy fejlődsz, vagy visszafejlődsz. Annak érdekében, hogy az érzelmi stabilitásod, a belső motivációd és a konzisztens fejlődést biztosítsuk érdemes egy napi rutint összeállítani, ami minden szükséges elemet tartalmaz, és tudod ha ezt végig csinálod, akkor arra a napra mindent megtettél a saját fejlődésed érdekében. Fontos, hogy a GEM Programot úgy állítottam össze, hogy mellette semmilyen egyéb önfejlesztő anyagra nem lesz szükséged, tehát javaslom, hogy minden energiádat a kurzusra összpontosítsd, és azt próbáld a lehető legjobban elsajátítani, amit itt kapsz. A shotgun hozzáállásba (ha más anyagokat, tanfolyamokat próbálsz párhuzamosan elvégezni) nagyon könnyű belebukni, és értelme sincs valójában, ezt majd meglátod úgyis.
A személyre szabott napi rutinod egy személyes konzultáció keretein belül fogjuk összeállítani. Ez a rutin tartalmazhat olyan elemeket, melyekben kezdetben nem hiszel vagy nem látod értelmét, de hidd el, hogy minden amit átadok az a siker és a bukás közti különbséget jelentheti. Fontos, hogy folyamatosan emlékeztesd magad, hogy tanítható legyél!
MIELŐTT ELKEZDED A KURZUST
1) Minden eszközödet és platformodat (Facebook, Instagram, játékok stb.) állítsd át angol nyelvűre.
2) B2 szinttől kezdve Bármilyen médiatartalmat nézel (YouTube, hírek, sorozatok stb.) mostantól amikor csak teheted angolul, angol felirattal (YouTube-n szinte mindenhez tudsz beállítani angol feliratot). A magyar tartalmak helyett keress szimpatikus amerikai angol tartalmakat.
3) B2 szinttől kezdve Ha olvasol akkor lehetőség szerint angol nyelven tedd.
Az sem baj, ha az elején a hétköznapok során temérdek mennyiségű ismeretlen szóval találkozol, vagy ha csak néhány szót értesz, szépen apránként mindent meg fogsz tanulni. Fontos, hogy a lentebb található szótanulási útmutatót pontosan követve minden ismeretlen szót írj le. Mostantól nem mehetsz el olyan szavak mellett, amiket nem ismersz. Nem elég, ha nagyjából tudod, mit jelent vagy „érted miről van szó”.
Fontos tudni, hogy bármilyen tanulás folyamatában általánosságban 4 lépésen megyünk át.
1) „nem tudod, hogy nem tudod ” – tudattalan inkompetencia = nem is gondolod, hogy te is meg tudnál valaha úgy tanulni angolul, ahogy én beszélek
2) „tudod, hogy nem tudod” – tudatos inkompetencia = látod, hogy a nyelvi céljaid elérésére van egy módszer, de még nem indultál el az úton
3) „tudatos odafigyeléssel tudod” – tudatos kompetencia = az általam adott információkat elkezded tudatosan használni, egyre több sikerélményed van, de még erősen kell figyelned, hogy jól csináld (ezen a szinten általában 1-2 évet töltenek el a diákok, ahogy említettem is)
4) „odafigyelés nélkül tudod” – tudattalan kompetencia = odafigyelés nélkül természetesen és magabiztosan beszélsz angolul
A lehető legrosszabb állapot az első, azaz, ha valaki nem tudja, hogy mit nem tud. Ezek az emberek általában tudattalanul élik az életüket, és nem is gondolnak bele, hogy van valami több annál, amit ők tapasztalnak. Az élettapasztalataid alapján talán már észrevehetted, hogy mindenkinek a saját valósága a valóság (még akkor is, ha annak köze sincs az objektív valósághoz). Éppen ezért senkit sem kell meggyőzni, az, hogy az adott ember eljut-e arra a szintre, hogy belátja, hogy mit nem tud, csak rajta múlik. Az emberek 95%-a egyébként sosem jut el ide, azaz nem jön rá, hogy valamit nem jól csinál, még csak bele sem gondol. Ennél Te már most jóval előrébb tartasz szerencsére.
Ennek kurzusnak az elvégzése során hamar elérheted azt az állapotot, amikor tudni fogod, mit nem tudsz, majd a gyakorlatias tippek alkalmazásával hamar tudatosan már fogod tudni alkalmazni az elhangzottakat. A fő cél azonban, hogy a tudattalan kompetencia szintjére juss, ahol már ösztöni szinten működik a tudás anélkül, hogy odafigyelnél. Kicsit olyan ez, mint amikor a szüleid életedben először megmutatták, hogyan kell cipőfűzőt kötni. Ma már oda sem figyelsz, kezdetben pedig vért izzadtál minden lépéssel. Nos, ez az angolnál is így működik. Ha eléred a tudattalan hozzáértés szintjét ebből az anyagból, úgy fog megváltozni az életed, ahogy most el sem tudod képzelni, hiszen kinyílik a világ, magabiztossá válsz és bármilyen területen behozhatatlan előnnyel fogsz indulni az életben, ezt tapasztalatból mondom.
„Gyógyítsd meg magad a kibúvókórból!” – Dr. David J. Schwartz. A tudattalan kompetencia szintjét csak következetességgel lehet elérni. Ahogy David Rockefeller is mondta (függetlenül a társadalmi megítélésétől igaza van): „semmi sem győzi le a konzisztenciát”. Nem számít a tehetség, nem számít a háttered, ha van egy célod, megteremted magadban a égő vágyat, hogy elérd, és minden nap teszel érte, el fogod érni.
Sokszor hallom azt kifogásként, hogy „ma nem TUDTAM megcsinálni a napi rutint” (vagy annak egy részét). Valójában ez a mondat az esetek legnagyobb részében azonban így hangozna helyesen: „ÚGY DÖNTÖTTEM, hogy ma nem csinálom meg”. Valójában minden esetben te döntesz úgy, hogy valamit nem csinálsz meg. Te állítod úgy az ébresztőt, hogy ne férjen bele amit meg kellene csinálni reggel, Te döntesz úgy, hogy „ma szar napod van” és ezért semmit nem fogsz csinálni, Te teszed oda a találkozóid, amikor tanulnod kellene, Te döntesz úgy, hogy inkább a vállalkozásod fejleszted, vagy a pároddal pihensz „mert megérdemled” (stb.) amikor tudod, hogy meg kellene csinálnod a napi rutint. Ez nem jó vagy rossz, minden csak a prioritásokról szól. A döntéseidért azonban felelősséget kell vállalnod, azzal együtt, hogy milyen következményei lehetnek hosszútávon a céljaid elérésére nézve. Sose mutogass másra vagy okolj külső tényezőket az életed miatt, vagy amiért TE nem csináltál meg valamit ami NEKED fontos. Ne feledd, a fejlődésedet a legjogosabb kifogásod sem érdekli.
A siker csak egy döntés kérdése. Ha azt mondanám, hogy kapsz egymillió forintot, ha mondjuk egy héten minden nap tökéletesen megcsinálod a napit rutinod, akkor minden makulátlanul kész lenne. Amit most még nem látsz, hogy valójában ezt az egymillió forintot sokszorosan meg fogod kapni, csak nem tőlem, hanem az angol magas szintű ismerete miatt az életedbe jövő lehetőségeken keresztül. És akkor a kurzus érzelmi és szellemi hozadékairól még csak nem is beszéltünk.
SZÓTANULÁS ÚTMUTATÓ
Minden nyelv alapja a szótanulás, sajnos ezt nem lehet megkerülni, és rendszeresnek kell lennie. Nagyon nagy százalékban függ a sikered attól, hogy mennyire hatékony a szótanulásod. A legtöbb ember ez miatt nem jut egyről a kettőre. Ők azt hiszik nem megy a nyelvtan vagy nincs nyelvérzékük, de ez mind hülyeség – csak nem jól tanulnak szavakat. A szótanulás módszerét ezért már a bevezetőnél átnézzük, mivel ez a teljes tanulási folyamatnak a része lesz.
Mindig el szoktam mondani, hogy a felsőfokú nyelvvizsgának az elvárt aktív szókincs mennyisége kb. 4000-5000 szó, tehát ha csak napi 20 szót megtanulsz, akkor is a nulláról fél-egy év alatt felsőfokú szókincsed lehet.
A legtöbb embernek gondot okoz a szótanulás. Ez azért van, mert a szótanulás is egy képesség, amit fejleszteni kell. Az első pár napban nehézkes lehet, hiszen az agyad nincs hozzászokva, viszont ha becsületesen csinálod, garantálom, hogy néhány héten belül könnyedén fog menni (ráadásul az élet számos egyéb területén profitálhatsz majd abból, hogy fejleszted a memóriád a szavakkal). Az is számít, hogy hogyan tanulunk szavakat. Egy szóval legalább 6 alkalommal kell találkozni, hogy megmaradjon, így folyamatosan ismételni és forgatni kell őket, erről a képzés során gondoskodunk. Az ismétlésnél ne sorban ismételd a szavakat, és magyarról angolra, valamint angolról magyarra is gyakorolj.
1) JELENTÉS A Cambridge Essential American English szótár (https://dictionary.cambridge.org/dictionary/essential-american-english/) és egy kétnyelvű szótár (pl. Google) segítségével értsd meg a szó jelentését. Mindenképp figyelj a vonzatokra (pl. to be good AT sth), illetve hogy az adott szó többszófajú (pl. a demand ige és főnév is lehet) vagy többjelentésű-e (pl. a bat szó jelenthet denevért és ütőt is).
B2 szinttől kezdve* a „rendes” Cambridge szótárt használd! (https://dictionary.cambridge.org/) Látni fogod, hogy ez sokkal komplexebb, és részletesebb leírásokat tartalmaz, ami elengedhetetnen a C1-C2 szintre való jutáshoz.
*Akkor vagy B2 szinten, mikor a B2 Destination könyvet teljesítetted a GEM Programban.
2) JEGYZET KÉSZÍTÉS Írd le a szót és a jelentését kézzel (magyarul), fehér papírra kék tollal. Minden releváns szófajt/jelentést/vonzatot írj le, kövesd a Cambridge szótár logikáját. Mindhez írj le egy példamondatot is! A példamondatokban lévő ismeretlen szavak jelentését zárójelben/a szó fölé írd oda. Sokszor a Cambridge szótár megjelenít kapcsolódó hasznos kifejezéseket, phrasal verb-eket természetesen ezeket is írd le külön.
B2 szinttől kezdve angolul írd le a jelentést (természetesen ellenőrizd a magyart is, csak ne írd le), a Cambridge-ben szereplő egynyelvű definíciók alapján tanulj!
3) KIEJTÉS Ellenőrizd és utánozd le párszor a kiejtést, figyeld az IPA kódot (pl. demand – /dɪˈmænd/), hogyan jelennek meg benne az első modulban tanult hangzók. Ha nem úgy kell kiejteni egy szót ahogy gondoltad, mindenképp írj magadnak emlékeztetőt későbbre. Fonetikusan ne írd le a szavakat, ha a teljes szó gondot okoz, akkor az IPA kódot másold le. Elsőre ilyesztő lehet, de meg kell tanulnod az IPA kódot olvasni, mert csak az lesz pontos.
4) [Csak B2 szinttől kezdve csináld ezt a lépést!] SZÓCSALÁDOK, KIFEJEZÉSEK Gondolkodj a szavak szócsaládján/kapcsolódó szavakon (pl. annoy – idegesít | annoyance – idegesség | annoying – idegesítő), keresd meg és írd le őket. A szócsaládon túl nyugodtan engedd szabadjára a fantáziád: például ha megvan a lopni szó, akkor vajon hogy mondjuk, hogy tolvaj? Ez a természetes kívácsiság tud kizárólag igazán magas szintre juttatni.
C1 szinttől kezdve* a szinonímákat és antonímákat, és lényegében minden a szóhoz kapcsolódó infót olvass el, és ha valami új, írd le! C1 szint alatt ne feszülj rá ezekre, csak a szorosan kapcsolódó kifejezésekkel és szócsaládokkal foglalkozz.
*Akkor vagy C1 szinten, mikor a C1-C2 Destination szintet teljesítetted a GEM Programban.
5) HANGOS TANULÁS A szavakat hangosan tanuld, amikor csak lehet. Ideális esetben minden szót mondj el 6 alkalommal hangosan és tudatosítsd a jelentését. Amíg még magyar jelentésekkel tanulsz, a magyar jelentéssel állítsd párba, és úgy mondd el hangosan 6 alkalommal. Mikor végigérsz a szavakon, ellenőrizd, hogy emlékszel e: takard le a jelentés oldalt és fentről haladj, majd takard le a másik oldalt és indulj lentről. Ha valamelyik szóra nem emlékszel, újra mondd el hangosan 3 alkalommal. Akkor vannak megtanulva a szavak, ha tökéletesen vissza tudod őket idézni ebben a formában, becsületesen.
PÉLDA EGY JÓ SZÓTÁRAZÁSRA a demand szó alapján (https://dictionary.cambridge.org/dictionary/essential-american-english/demand). Figyeld meg a szótárazás milyen szépen követi a Cambridge szótár logikáját. Ez az ideális – néha több munkával jár, de megtérül. És valójában csak ez térül meg.
demand (fn.) – követelés/kereslet* [/dɪˈmænd/]
There was not much demand for ice cream in winter.
in demand – nagy szükség van valamire
Good teachers are always in demand.
demand (ige) – követel/igényel
I demanded an explanation (magyarázat).
This work demands a lot of concentration (koncentráció).
*Természetesen B2 szint felett már egynelvű definíciókkal dolgozunk a „rendes” Cambridge szótár alapján.
Mostantól, ha bármilyen idegen angol szóval találkozol, azt írd le! Az sem baj, ha 100 szót leírsz egy nap, szépen kis lépésekben naponta meg fogod tanulni őket, de nem mehetsz el egy ismeretlen szó mellett sem. Ha filmből/videóból írsz ki szavakat, nem kell megállítani, csak írd le angolul, és ha vége kikeresed a jelentéseket. Ha nagyon sok szót írsz le, nem kell mindnek kikeresni azonnal a jelentését, elég ha 3-4 napra előre megvannak a tanulandó szavak. (Azt, hogy pontosan mennyit fogsz egy nap megtanulni, a program során megbeszéljük.)
Ne ijedj meg! Minden amit most itt leírtam konzultáció során is átnézzük, és 1-2 hét után érzésre kialakul majd, hogy hogyan a leghatékonyabb kiírni egy szót. A program során pedig folyamatosan ellenőrzöm majd a szótanulási folyamatot, így biztos lehetsz benne, hogy a lehető leghatékonyabban haladsz minden pillanatban és nem hibázol.
